Igaz, hogy kisállataink nem kaphatják el a koronavírust, ám mivel az életük rajtunk, felelős gazdikon múlik, ezért az ő rutinjuk is fel fog borulni a járvány miatt, akár az is előfordulhat, hogy egy darabig másnak kell majd rájuk vigyázni. Más lesz az életvitelük, kevesebb lesz a szabadban való sétálás, játszás. Ha mondjuk a kutyáddal mindig mindent együtt csináltál, most csodálkozni fog, hogy mi ez a sok otthonmaradás, bezárkózás, elkülönülés a többi kutyától és gazdájuktól és még sorolhatnám. A macskatartók és más kisállat gazdik szerencsésebb helyzetben vannak, mint a kutyások, viszont egyértelműen nekik is fel kell készülniük bármilyen váratlan szituációra.
Biztosan elgondolkoztál már azon, hogy ha esetleg váratlanul karanténba kéne vonulnod a koronavírus gyanúja miatt, vagy esetleg kórházba kerülnél, akkor bizony mi történne kedvenceddel.
Megpróbáltam összegyűjteni neked a legtöbb információt arról, hogy milyen módon tudod elérni azt, hogy ne legyen probléma házikedvenced biztonságával ebben a kilátástalan időszakban.
Egyik napról a másikra változnak a “szabályok”, mi haladunk az árral. Senki nem tudja, hogy mit hoz a holnap, lesz-e valaha kijárási tilalom, mely boltok zárnak be, mi lesz a legközelebbi fogyóeszköz, amit kínok árán tudunk csak beszerezni. Miközben kutyánk, cicánk, hörcsögünk,stb., akik tőlünk függenek semmit sem sejtenek az egész járványról, maximum örülnek, hogy többet van otthon a gazdi. A probléma viszont az, hogy az államnak nincs forgatókönyve és bármely akcióterve a háziállatok védelmére arra az esetre, ha bármi rossz történne velünk, gazdikkal.

Hogyan készülj fel
Most, hogy már remélhetőleg mindenki túljutott a toalettpapír beszerzésén és már belenyugodtál, hogy már úgyse találsz élesztőt sehol, a küldetéseid között mindenképp szerepeljen a háziállatod számára alapvető élelem és más fontos dolgok beszerzése:
- biztosíts elegendő állateledelt, hosszabb távra - legalább 2 hét . Amúgy is jobb, ha nagyobb kiszerelést veszel, mert még spórolsz is vele.
- Alom, itató, jutalomfalatok,tisztítószerek (kutyasampon, fogtisztító rágcsa), stb. Minden olyan dolog, amit rendszeresen vásároltál eddig.
- Gyógyszerek. Ide értem a bolhairtó cseppeket is, féregtelenítőt, allergia gyógyszert és bármilyen szükséges orvosságot.
- Nézd meg, hogy mikor esedékes a következő oltása kiskedvencednek. Készítsd elő az oltási könyvet és az összes orvosi papírt amennyiben valamilyen speciális ellátásban kell részesülnie. Hasznos, ha a doktor neve és telefonszáma is fel van írva, aki már foglalkozott vele és ismeri.
Írj listát, hogy kire bíznád
Írj egy olyan listát, amin olyan emberek szerepelnek, akikre számíthatsz és gond nélkül rá tudod bízni állatodat. Kérd bátran családtagok, barátok segítségét, hogy segítenének-e neked vigyázni egy ideig istápolni házikedvenced.
Az a biztos, ha nem csak 1 emberrel beszéled meg, hanem több lehetőséget is adsz magadnak arra, hogy minél egyszerűbben és nyugodtabban elintéződjön kiskedvenced elszállásolása.
Segítségszerzés
Van egy szuper weboldal, ami nagy segítségedre lehet, amennyiben háziállat gazdi vagy. Ez az oldal az EGYESÍTETT VÉSZHELYZETI ÁLLATVÉDELMI RENDSZER weboldala.
Itt különböző közleményeken és információkon keresztül tudsz tájékozódni és tanácsokat kapni a koronavírus járvány idején. Megtudhatod, hogy milyen módon változtatja meg kiskedvenceid életét, milyen negatív hatással van a menhelyi állatok étkeztetésében és hogy tudsz segítséget nyújtani, illetve sok más fontos információk tömkelegével találkozhatsz, ami sokat segíthet neked is és állattartó társaidnak.
Ki szeretnék emelni egy fontos információt az oldalról. Abban az esetben, ha vészhelyzetbe kerülnél.
Amennyiben szükséged van rá, kattints a képre és odanavigál arra az oldalra, ahol letöltheded:
Kutyásokank extra segítség
Ajánlom minden kutyatulajdonosnak a Zöldeb Kutyás Érdekvédelmi Egyesületet, akik segélyvonalat biztosítanak a gazdiknak a karantén idejére.
Íme a segélyvonal, ahol segítséget lehet kérni:

Facebookon is rá tudtok keresni a csoportra. Itt a leírás, hogy pontosan miben tudnak segíteni:
"Gyorssegély karanténba vagy a COVID-19 miatt kórházba kényszerült gazdiknak.
Ez az oldal arra vállalkozik, hogy összekapcsolja a bajba jutott gazdákat és a segíteni vágyókat.
Arra kérünk, hogy jelentkezz abban az esetben, ha
1. Szükséged van segítségre kutyád ellátásában, sétáltatásában, szállításában, megőrzésében stb.
2. Tudsz valakiről, akinek szüksége van ezekre.
3. Segíteni tudsz sétáltatásban.
4. Ideiglenesen magadhoz tudsz venni kutyát.
5. Segíteni tudsz szállításban.Mi azt vállaljuk, hogy mindezt koordináljuk.
Reméljük, hogy kevés munkánk lesz, de ha mégsem, akkor várjuk önkéntesek jelentkezését is, akik gép mellett ülve tudják segíteni munkánkat."
Egy nagyon szuper kezdeményezést szeretnék veled megosztani, ami sokat segíthet minden ebgazdinak.
Varga Réka kutyaoktatónál krízis konzultációkon vehetsz részt és ingyenes videókat nézhetsz.
Itt nézheted meg a posztot:
Emellett Balogh Csilla kutyaterapeutával együtt létrehozták a MaradjOtthon, FittEB- kutyafitnesz nevű csoportot a facebookon.
Egy kis leírás a csoportról:
“Ennek a csoportnak az a célja, hogy karantén esetén a kutyáink is fittek és kiegyensúlyozottak maradjanak. Mivel a velünk együtt élő háziállatok szorosan rá vannak kapcsolódva a mi energiarendszerünkre, vagy ahogy mondják, ránk vannak hangolódva, ezért egy ilyen nehéz időszakban fontos, hogy figyeljünk az ő testi-lelki egyensúlyukra is.”
Te hogyan tudsz segítséget nyújtani?
Nyújts segítséget az időseknek
Biztosan tudod már, hogy a 60+ életkorúak a veszélyeztetett csoportba tartoznak, mert kevésbé ellenállóbb a szervezetük. Sok idős megy kutyát sétáltatni, eledelt venni nekik és ezzel megnő az esély, hogy megfertőződnek. Ha úgy érzed, hogy szívesen sétáltatnál kutyust, akkor nyugodtan kiírhatod mondjuk a társasház kapujára, hogy szívesen megtennéd egy idős lakó helyett, nyugodtan szóljanak neked.
Segítség karanténba kényszerülteken
A vírus elterjedését nézve valószínűsíthető, hogy a környékünkön lévő lakók valamelyikének karanténba kell vonulnia. Biztos lesz olyan eset is, akinek nincs rokona, vagy messze lakik minden ismerősétől, családtagjától és tőlük nem tud segítséget kéni.
Amennyiben segítenél, itt tudsz jelentkezni:
- Egyesített Vészhelyzeti Állatvédelmi Rendszer - önkéntes toborzó űrlap
- A fentiekben említett ZÖLDEB facebookcsoportba is tudsz írni, vagy emailt küldeni az asegelyvonal@zoldeb.hu email címre
Ezen a térképen láthatod, hogy már milyen sokan jelentkeztek a ZÖLDEB egyesülethez:

A Local Cat csapata is csatlakozott az EVÁR összefogáshoz, ahol sok állatvédő szervezet és menhely közösen segít ebben a kritikus helyzetben.
Ilyen szuper kezdeményezéseket hoznak létre, mint amit itt olvashatsz:
"A LocalCat égisze alatt a fent megnevezett szervezeteknek 2020.03.30. reggel 9 órától 2020.04.06. éjfélig kisállateledel (cica-kutya) és macskaalom ADOMÁNYGYŰJTÉST SZERVEZÜNK!
Amennyiben van autód, vagy esetleg a környéken laksz, és szeretnél étel- vagy alomadományt felajánlani, kérünk, hogy a XI. kerület Mányoki út 3. kapujába kirakott "LOCALCAT ADOMÁNYGYŰJTÉS" feliratú dobozba helyezd el a felajánlott eledelt/macskaalmot.
Személyes érintkezés nincs, csupán arra szeretnénk kérni, hogy írj egy sms-t a +36 70 70 55282-es számra, ha elhelyeztél a dobozba valamit. Mi ezt követően, betartva a javasolt egészségügyi protokollt (kesztyű, csomag 3 napra való elkülönítése stb.) eljuttatjuk a felajánlásokat az EVÁR-hoz csatlakozott civil szervezetek egyikéhez vagy a ZöldEb csapatához. Oda, ahol a legnagyobb szükség lesz ezekre a dolgokra.
Kérünk, hogy csak abban az esetben helyezz el adományt, amennyiben a dobozhoz való eljutás során nem veszélyezteted a saját egészségedet! "
Sajnos sok menhely nehéz helyzetbe került a koronavírus miatt. Lemondják a jótékonysági rendezvényeket, nem látogathatóak a menhelyek, így nem tudnak foglalkozni a kutyusokkal az önkéntes sétáltatók, kevesebb a hajlandóság az örökbefogadásra. Talán az a legrosszabb, hogy kevesebb ételt tud biztosítani szinte minden menhely lakóinak, mivel sokan személyesen adták át az adományukat, helyi boltoktól, éttermekből, konyhákról kaptak maradék ételt.
Kutyasétáltatás és koronavírus
Remélem mindenkihez eljutott már a hír, hogy az állatok nem terjesztik a vírust. Ezt a Magyar Állatorvosi Kamara közleményében is olvashatod.
Viszont az állat szőrén és tappancsán ugyanúgy megtapadhat a vírus, ahogyan a mi ruhánkon, vagy hajunkon. Ezért nem mindegy, hogy hogyan sétáltatjuk a kutyust és hogyan tisztítjuk le mancsait és szőrét.
A My Bulldog Shop facebook oldalán bukkantam rá egy bejegyzérse, amely leírja mindazt, amire egy gazdinak figyelnie kell a kutyasétáltatás során a koronavírusos időszakban.

"Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy a kutyák lábának tisztítására nem megfelelő SEMMILYEN HÁZTARTÁSI FERTŐTLENÍTŐSZER!
Káros, veszélyes, maradandó sérüléseket okozhat, életveszélyes lehet a kutyák számára.
Régebben egy blogbejegyzésben írtam már arról, hogy milyen a vegyszerek által okozott sérülés, de bemásolom ide is:
"Olyan, mint az égési sérülés. Rendszerint a talppárnákon jelentkezik. Ha viszont másod- vagy harmadfokú (hólyagos, vagy a bőrfelület sérült, nyílt seb van rajta) a sérülés, akkor mindenképp dokihoz kell fordulni.
Amellett viszont, hogy a mancsait károsítja le is nyalogathatja a lábairól és ezek a vegyszerek bizony mérgezőek, ha lenyeli a hányástól kezdve a komolyabb belső károsodásig bármi előfordulhat. Ilyenkor, amikor a dokik korlátozottan elérhetőek, nem szabad ilyesmivel kockáztatni.
Ami még lényeges, hogy a kutyák nem kapják el és nem is terjesztik az új koronavírust. Ezért nem kell kidobni, menhelyre vinni, "megszabadulni" a kutyától! Könyörgöm, ne csináljon senki ilyen butaságot! A szívem szakad meg a sok hasonló poszt láttán.
Tudom, hogy sokan félnek, de rengeteg megbízható forrásból lehet ma már tájékozódni! Ne negedjétek, hogy a pánik eluralkodjon rajtatok!
Elmondom mit tehetsz!
✅1. Rövidre fogjátok a sétákat, ne bandázzatok más kutyásokkal és ne engedjétek, hogy simogassák a kutyát. Ok, hogy nem kapják el, de a szőrükön megtapadhat a vírus.
✅2. Miután hazaértek mosd meg a mancsait meleg kutyasamponos vagy kutyaszappanos vízzel. És nem, nem csak a mi termékeink a megfelelőek erre a célra! Most nem a reklám a lényeg, hanem a kutyák egészsége! Mosd azzal, ami van otthon, az egyetlen fontos dolog, hogy kutyakozmetikum legyen és lehetőség szerint természetes.
✅3. Töröld át a szőrét is melegvizes, samponos vízzel. Így nem áztatod át a bőrét, de a felületi szennyeződéseket el tudod távolítani.
✅ 4. A mancsait minden séta után kend be mancsápoló krémmel vagy kókuszzsírral, hogy az esetleges sérülések hamarabb tudjanak gyógyulni.
✅ 5. A sétákat, ha tehetitek, fogjátok minél rövidebbre ugyanis az utcákat is elkezdték fertőtleníteni (legalábbis nálunk) és ez a klóros folyadék is kikezdi a mancsukat.A legfontosabb, hogy az egész család biztonságban legyen és tudd, hogyha betartod az elvárt higiéniai tanácsokat, akkor a minimum minimumára csökkented a fertőzés esélyét."
Szóval ha van kutyusok, fogadd meg Magyari Detti kutyaherbológus tanácsait és nem lesz probléma a sétálás se neked, se kedvencednek.
Amennyiben van még bármilyen tipped, kérlek írj a brigi@crueltyfree.hu email címre és kibővítem vele a cikket.
Oszd meg a cikket barátaidal, ismerőseiddel, hiszen most mindenki segítségre szorul ebben a kilátástalan időszakban.