Uncategorized

natúr szépség

Natúr, Bio, Öko és Organikus kozmetikumok jelentése

Összegyűjtöttem neked, amit tudnod kell a natúr és organikus szépségtermékekről és megtudhatod, hogy milyen marketingjátszma folyik a színfalak mögött.

Egyre többször találkozhatunk már kis hazánkban is a ‘natúr’, ‘bio’ és ‘organikus’ feliratokkal a szépészeti árucikkeken. De valójában ezek mit takarnak és mi a különbség a kifejezések között? Manapság nagyon egyszerű zöldebbé varázsolni a fürdőszobában található termékeket. Egy kis odafigyeléssel könnyen rátalálhatunk azokra a termékekre, amelyek nem csak bőrünkkel tesznek csodát, hanem környezetünkre se károsak.

Környezettudatos vásárlóként mire gondolunk először? Biztos valami bio és natúr termékre van szükségünk, azok biztos jók. Ha egy terméken látjuk a natúr/organikus feliratot, akkor boldogan dobjuk bele a kosarunkba és rohanunk a pénztárhoz, majd nagy büszkeséggel rakjuk ki a fürdőszoba polcunkra azzal a gondolattal, hogy tettünk egy lépést annak érdekében, hogy természetes összetevőkkel kényeztessük magunkat és a Föld nevű bolygó is egy jobb hellyé váljon.

Bárcsak ilyen egyszerű lenne...ha nem egy olyan világban élnénk, ahol a vállalatok a fogyasztók megtévesztésével zsebelik be óriási bevételüket. A natúr és organikus fogalmak tisztázása előtt mindenképp fel szeretném hívni a figyelmed arra, hogy nem elég csak annyi információ, amit a csomagoláson feltüntetve látsz. Az sokszor csak marketingfogás. Sajnos nincsen jogi meghatározás és követelmény a termékek organikus és natúr címkézésére, így sokszor akkor is natúrnak neveznek egy terméket ha az mondjuk csak egy darab természetes összetevőt tartalmaz, a többi pedig lehet bármi: szintetikus, vegyi úton előállított, tartósítószerrel, mesterséges illatanyagokkal teli összetevő. Gyakran tekinthető egy termék természetesnek még akkor is, ha mindössze 1% -ban természetes eredetű, növényi alapú vagy ásványi összetevőket tartalmaz.

Az egyetlen globális jogi követelmény az összetevők felsorolására vonatkozik, ami az INCI (International Nomendature of Cosmetic Ingredients) szervezet szabványának megfelelően működik. Az összetevők listáját a termékek oldalán, vagy alján találhatod meg. Az összetevők százalákos sorrendben vannak feltűntetve a listán, a legmagasabb van a tetején, a legalacsonyabb pedig a végén. Ha a szintetikus összetevőket megpróbálod korlátozni, mindenképp győződj meg róla, hogy azok mindig az alsó részre vannak felsorolva.

Biztos fürkészted már az összetevők listáit és azon kaptad magad, hogy nem értessz belőle szinte sokat, talán az aqua és parfüm szavakat, hacsak nincs vegyész képzettséged. Ne hagyd, hogy a természetes szépségtermékek összetevői megtévesszenek. Csak egy példa: benzil-alkohol. Mivel ott lappang az alkohol szó, automatikusan arra gondolunk, hogy az az összetevő biztos szintetikus. Sok esetben ez igaz is, viszont arra nem is gondolunk, hogy ez lehet természetes összetevő is, mivel a benzil-alkohol előállítható növényekből és gyümölcsökből is, ugyanez igaz a parfum összetevőre is. Szóval ha ilyen szavakat látsz az INCI listán a natúrnak nevezett termékeken, nem kell pánikba esned, mert ezeket az összetevőket elő lehet állítani természetes úton is.

Ami nagy segítségedre lehet, azok a különböző minősítő szervezetek által létrehozott logók keresése a termékeken. A hivatalos minősítő intézetek emblémái szigorú és ellenőrzött feltételek mellett használhatóak egy árucikken. Ha bármelyiket megtalálod egy csomagoláson, biztos lehetsz abban, hogy natúr, vagy bio termékkel van dolgod.

Minősítő szervezetek, amiket ajánlok:

  • NaTrue
  • BDIH
  • ECOCERT
  • Cosmebio
  • Soil Association (UK)
  • ICEA (Olaszország)
  • USDA
  • COSMOS

A COSMOS (COSMetics Organic Standard) szabvány a legnagyobb európai minősítő szervezetek - a francia Ecocert és a Cosmebio, a német BDIH, a brit Soil Association, valamint az olasz ICEA - együttműködése révén jött létre azzal a céllal, hogy kialakítsanak egy közös bio- illetve natúrkozmetikum szabványrendszert a szépségápolási termékek egyértelmű, hiteles minősítéséhez.

A minősítő logókat itt találhatod meg a cruelty-free logó útmutatómban. Ezek a minősítések természetesen arra is vonatkoznak, hogy a terméken nem végezhetnek állatkísérleteket semmilyen esetben sem - az összetevők előállításán át a késztermékig.

A Natúr, Bio, Öko és Organikus szavakat le lehet egyszerűsíteni, mint egy képletet, mivel a bio, öko és organikus szavak ugyanazt jelentik. Máris egyszerűbb a dolgunk, már csak a natúr és az organikus szavak jelentését kell tisztázni:

Natúr

Natúr termékről akkor beszélhetünk, ha a termék természetes összetevőket tartalmaz. Az összetevők közvetlenül növényekből, vagy ásványi anyagokból származnak, illetve alapanyagok minimálisan, vagy egyáltalán nincsenek feldolgozva.

Organikus

Az organikus szépségtermékeknek olyan összetevőket kell tartalmazniuk, amelyek nem származnak génmódosított növényekből és kizárólag ökológiai módon termesztett összetevőket tartalmaznak, mesterséges növényvédő szerek, műtrágyák vagy egyéb toxikus és szintetikus anyagok használata nélkül. Organikus minősítést az a termék szerezhet, melynek legalább 95%-a ökológiai gazdálkodásból származik.

Pár tipp, hogy még milyen feliratokkal találkozhatsz egyes termékeken:

Szintetikus

A szintetikus meghatározás arra utal, hogy a termék olyan anyagot tartalmaz, amelyet kémiai eljárással állítottak elő vagy készítettek és kémiailag megváltoztatták a természetesen előforduló növényi, ásványi vagy állati anyagokat.

Parabén-mentes

A parabének a legszélesebb körben használt tartósítószerek a kozmetikumokban és a testápolási termékekben, mint például a szappan, hidratáló, borotválkozó krém és a szagtalan dezodorok. Ezek a szintetikus anyagok nem csak nekünk rosszak, hanem az élővilág számára is, ezért érdemes kerülnöd az INCI listán a -paraben szóval végződő összetevőt.

GMO-mentes

A Non-GMO, azaz géntechnológiával nem módosított élelmiszerek népszerű választékává váltak a fogyasztók számára, mivel a potenciálisan káros vegyi anyagok és peszticidek a GMO-növényekre permeteztek. A a genetikailag módosított összetevőket sajnos a szépségipar termékei is tartalmazhatják.

Pálmaolaj-mentes

Bár a pálmaolaj nem szintetikus anyag, azért ráraknám a tiltólistára a pálmaolajat tartalmazó smink készítményeket úgy, mint ahogy azt a nutellával tettem az étel tiltólistán. Sokan nem is gondolják, hogy nem csak az élelmiszerek, hanem a szépségtermékek is tartalmazhatnak pálmaolajat (Isopropyl palmitate), ami mostanában egyre többször felmerülő téma, mivel sok ezer orángután élőhelyét írtják ki minden egyes percben.

Órákig lehetne sorolni, hogy melyik az az összetevő az INCI listán, amely nem jó se nekünk, se környezetünknek. Mindenképp ajánlott a Natrue, vagy COSMOS szervezetek által ellenőrzött termékeket vásárolni, így biztos forrásból tudod, hogy natúr, vagy organikus terméket vásárolsz. Mindenképp szeretném hangsúlyozni, hogy olyan minősítő szervezeteket ajánlottam, amelyek azt is ellenőrzik, hogy a termékeken végeznek-e állatkísérleteket.

 

Natúr, Bio, Öko és Organikus kozmetikumok jelentése Read More »

örökbefogadás

Mi az a Cruelty-Free és hogyan lehetsz te is az?

A cruelty-free kifejezés magyarul az erőszakmentesen előállított kereskedelmi termékeket jelenti. Ez a kifejezés olyan márkákat támogat, amelyek az állatokon végzett tesztelést ellen irányulnak. Cikkemben  párszor CF-nek fogom rövidíteni az egyszerűség kedvéért. Azért is alkalmazom leginkább angolul ezt a kifejezést, mert sokszor lehet olyan szituációkba keveredni, amikor csak ezen a világnyelven tudunk tájékoztatást szerezni arról, hogy állatokon tesztelt-e az a termék, amit épp a kezünkben tartunk a boltban, esetleg online vásárolunk, vagy külföldön tartózkodunk.

Örülök, ha érdeklődsz olyan cégek munkássága iránt, akik már évtizedek óta harcolnak az állatok jogaiért. Ezek a cégek sok energiát fektetnek abba, hogy termékeiket alternatív módszerekkel  fejlesszék és hozzák létre, ezzel kiküszöbölve az állatokon való tesztelést. Angolul sok hasznos forrást találhatsz arról is, hogy hogyan tudsz aktívan részt venni különböző kampányokban és petíciók aláírásában.

Ha eddig nem voltál tudatában azzal, hogy mi zajlik a szépségipar zárt ajtajai mögött, vagy csak több tájékoztatásra vágysz, örülök hogy itt vagy és érdeklődsz arról, hogy milyen módon változtathatsz fogyasztói szokásodon annak érdekében, hogy globálisan megszűnjön az állatokon végzett tesztelés a szépségiparban.

Mi is pontosan az, hogy cruelty-free?

Olyan kereskedelmi termékekekre vonatkozik ez a kifejezés, amelyek gyártása során a tesztelési metódusba nem vonnak be állatokon való kísérletezést, a procedúra teljesen erőszakmentesen zajlik a termék első összetevőinek tesztelésétől a késztermékig való éréséig.

Ugyebár a kozmetikai termékek is a kereskedelmi termékek családjába tartoznak, ezzel elfoglalva előkelő helyüket egy olyan ipari ágazatban, amelynél a termékek tesztelés által kerülhetnek a boltok polcaira. A fájó igazság az, ha létezik egy úgynevezett cruelty-free opció, akkor ott van az érme másik oldala, a cruel/erőszakos, állatokon tesztelt módja a szépészeti termékek. Nem kérdés, hogy ha valakit választás elé állítanánk, hogy  a CF vagy állatkínzás bevonásával létrehozott terméket választaná, melyik kapna több szavazatot.

Ma már bizonyított tény hogy az utóbbi, barbár módszer egyáltalán nem biztonságos, ódivatú és haszontalan. Sokkal megbízhatóbbak a modern alternatív módszerek a termék összetevők és késztermékek tesztelésére. Erről az állatkísérletekről a szépségiparban szóló cikkemben szerezhetsz több információt.

Hogyan megoldható hogy csak olyan termékeket vásárolj, amelyek humánus módszerekkel lettek biztonságos termékké nyilvánítva?

Bárcsak azt írhatnám, hogy Magyarországon nagyon egyszerű dolgunk van és csak CF termékektől roskadoznak a boltok polcai, mivel az Európai Unió 2013 márciusában betiltotta az állatokon végzett kísérletek bevonásával előállított termékek értékesítését. De ez sajnos nem olyan egyszerű. Amikor itthon belépünk egy drogériába, oda kell figyelnünk hogy melyik terméket emeljük le a polcról, mert ha az a márka az Európai Unión kívül is értékesít, akkor nagy valószínűséggel egy olyan készítményt tartunk a kezünkben, amely tesztel állatokon, viszont az EU-n kívül – például Kínában teszteli le termékeit állatokon, mert ott ez elvásárás.

Ha te is ellene vagy az állatokon való tesztelésnek, akkor vásárolj úgy, hogy globális hatást gyakorolj a szépségiparban elkövetett állatkínzás és mészárlás ellen, mivel a világ nagy részében még mindig kegyetlen és visszamaradott módon állítanak elő termékeket a technikai fejlettséget kihasználatlanul hagyva.

Egyszerűen fogalmazva, olyan termékekre kellene pénzt kiadni vásárlásaid során – ezzel támogatva őket -, amelyek kiállnak az állatok jogaiért és nem használják őket játékszernek.

Mitől lesz egy termék cruelty-free?

A cruelty-free logók által bizonyosodhatunk meg arról, hogy egy terméket teszteltek-e állatokon, vagy sem. Sajnos a fogyasztók nincsenek megfelelően tájékoztatva arról, hogy a “kegyetlenségtől mentes” és “nem állatokon tesztelt” címkék pontosan mit jelentenek. Mivel egyetlen kormányhivatal sem határozza meg ezeknek a pontos feltételeit, sokszor csalóka információval találkozhatunk, amikor utána szeretnénk járni annak, hogy biztosan CF terméket vásároljunk.

A cruelty-free szó meghatározatlansága miatt  sok cég kihasználja, hogy CF-nek mondja magát akkor is, ha ez nem 100%-ban igaz. Ezért is kell figyelned, hogy van-e logó a terméken amit meg szeretnél vásárolni, vagy valamelyik CF adatbázisban megtalálható-e a termék.

Kiragadtam 3 példát arról, hogy mikor mondhatja magát CF-nek egy cég:

  • Az igazmondó: A cég egyáltalán nem tesztel semmilyen összetevőt és a készterméket állatokon, ezáltal egyértelműen állatkísérlet-mentesnek mondja magát, és megkapja a cruelty-free logót.
  • A kiskapukat kijátszó: A cég fel van háborodva az állatokon való kísérletezésen és hirdetéseikben védik az állatok jogait, viszont értékesítenek Kínában is és boldogan teszteltetnek több ezer állaton, mert ott ‘ez a követelmény’.
  • Amikor a gyártó maga nem végez állatkísérleteket, hanem inkább egy beszállítóra támaszkodik, vagy a tesztelést egy olyan országban végzi (mondjuk USA), ahol az állatok védelmét szolgáló törvények gyengébbek.

Van egyszerű megoldás arra, hogy a megfelelő logóval ellátott terméket találd meg. Csupán annyi a dolgod, hogy megnézd adatbázisunkban, hogy biztosra menj, milyen márkára voksolsz egy termék vásárlásánál (link). Ezt a listát folyamatosan frissítjük, hogy naprakész információt adjon arról, hogy melyik márka igazán CF és melyik nem.

Ugye milyen jó, hogy van egy biztos forrás, ami segít neked kiválasztani, hogy a jövőben milyen márkákat támogass? És ami még szuper hír, hogy több, mint 600 márka közül lehet szemezgetni, dúskálunk választékban.

Hogy te is tisztában legyél azzal, hogy mit jelentenek a logók és feliratok, olvasd el a CF logókról szóló cikkemet (link), amely összefoglalja mindazt, amire oda kell figyelned és ne keveredj a hazugságok útvesztőjébe.

Csodás előnyök a Cruelty-free világában

Biztos nem kell tisztáznom, hogy nem csak laboratóriumi patkányokon tesztelnek szépségtermékeket, hanem kutyákon, macskákon, nyulakon, tengerimalacokon, lovakon és még sorolhatnám. Azon kívül, hogy ezeken a csodás teremtményeken segítesz azzal, hogy tudatosabban vásárolsz, saját magadra és a környezetedre is pozitív hatást gyakorolsz a CF termékekre való átállással.

  • Támogatod a CF és Vegán márkákat, hazai termékeket

Azzal, hogy cruelty-free és vegán készítményeket vásárolsz, nem csak az állatokon, hanem magán a márkán is segítesz. Sok kisebb vállalkozás van, akik állatokon való tesztelés nélkül gyártják le szépségtermékeket. A te segítségeddel ezek a kisebb cégek is terjeszkedhetnek és ismertebbé válhatnak a jövőben. Nagyon szuper hazai márkák vannak, mint például a Manna szappan, akik csodás szappankülönlegességeket árulnak és termékeiken metalálhatod a Cruelty Free International logóját.

  • Nem mérgezed magad

A CF termékek sokkal kevesebb toxikus anyagot tartalmaznak, mint az állatokon teszteltek. Egészségügyi szempontból sokkal rizikósabbak  az utóbbi termékek, mivel máshogy hatnak ránk a vegyszerek, mint az állatokra. A CF termékek nem tartalmaznak sok vegyi anyagot és mindig olyan összetevőkkel dolgoznak, amelyek bizonyítottan biztonságosak.

Általában a CF márkák amúgy is ‘zöld’ termékeket kínálnak, amelyek nem tartalmaznak vegyi anyagokat és mindegyiknek jó lehet ismerni az eredetét Ezek teljesen természetes összetevőkből állnak, ezért minden bőrtípusra alkalmazható és kevesebb rizikóval jár használatuk. Ami még nagyon érdekes, hogy az állati szőrből készült ecsetek sokkal több baktériumot tartanak magukban struktúrájuk miatt abban az esetben is, ha alaposan megtisztítod őket. A szintetikus szőrből készült CF és Vegán ecsetek sokkal tisztábbak, nem tartják magukban az olajakat és könnyebben tisztíthatóak. Ez nagyon fontos, ha valakinek problémásabb a bőre. Ha minden nap szennyezett ecsetet használsz, egy ördögi körbe keveredsz és súlyosbodhatnak a problémák a koszos ecset miatt

  • Véded a környezetet

Nagyon rossz hatással van a környezetre a szépségipar azon része, amely tesztel állatokon. Milliónyi állatot tenyésztenek és ölnek meg azért, hogy új kozmetikai termékeket dobjanak piacra. Az állatkísérleti létesítmények jelentős mennyiségű hulladékot termelnek, ezek gyakran veszélyesek és környezetkárósítóak. Ahogyan a saját bőrödön is tapasztalhatod az előnyöket a CF termékeket használva, úgy sokkal kevesebb káros kemikáliát juttatsz a természetbe is. A kegyetlenség-mentes termékek forgalmazói sok esetben termékcsomagolásukhoz is, olyan “zöldbarát” anyagokat használnak, amelyek környezetbarátok, így védik bolygónk egészségét.

  • Pozitívan hat a gondolkodásmódodra

Borzasztó érzés az, amikor olyan márkát kensz magadra, ami nem CF termék, miután utánajártál annak, hogy mi történik a szépségipar színfalai mögött. Ezt általában akkor tapasztaljuk, ha valaki átvált a CF életmódra, viszont a régi termékeket nem dobja ki (amúgy ne dobd ki, hiszen semmi értelme, már megvásároltad). Amikor például új pirosítót veszel és ezt tudatosan teszed, egy hihetetlen jó érzés lesz úrrá rajtad, amikor elkezded keresgélni a többnél több CF márka között az új kedvencedet és mindvégig tudatában vagy azzal, hogy mennyi ártatlan állatka szenvedése ellen voksolsz ezzel a lépéssel. Általában egyik jó cselekedetet követi a másikat. Ha már olyan szuper a gondolkodásmódod, hogy arra figyelsz, hogy etikusabban vásárolj sminktermékeket, ezt alkalmazhatod más területeken is, háztartási eszközök, ruhák vásárlásánál, vagy akár kihathat az étkezési szokásaidra is.

Ha jól megválogatod termékeidet, együtt elérjük azt, hogy még sok-sok országban be legyen tiltva a tesztelés állatokon, majd az egész világban. Válassz olyan kozmetikumokat, amelyeket állatkínzás nélkül tesztelnek, illetve nem tartalmaznak állati eredetű anyagokat!

Mi az a Cruelty-Free és hogyan lehetsz te is az? Read More »

crueltyfree nyuszi

Cruelty-Free útvesztő – Te eltévesznél benne?

Ha úgy döntesz, hogy többet nem veszel olyan szépségtermékeket, amiket állatokon teszteltek, egy olyan szuper közösség tagjává válsz, akik által állatok százezrei  menekülnek meg a szüntelen, életfogytig tartó szenvedéstől.

Minden egyes vásárlásod során egy láthatatlan szavazatot kap az a bizonyos termék, amit megvettél. Azzal, hogy te kifizetted az árucikket, olyan, mintha a gyártó cégnek azt az üzennéd, hogy megtetszett a termék, vagy mindig ezt veszem, mert jónak gondolom, stb. Tudatos vásárlóként bizony meg kell válogatni, hogy épp milyen termékre adod a voksodat, mivel a kereslet növeli a kínálatot alapon minden forint és vásárlói döntés számít.

Ha etikai alapon úgy döntesz, hogy nem szeretnél olyan termékeket, vagy cégeket támogatni, amelyek még mindig tesztelnek állatokon és nem használják ki a fejlett technika által kínált módszereket, utána kell járnod, hogy hogyan tudod kiküszöbölni a marketingesek csapdáit.

Honnan tudod biztosan, hogy mely vállalatok és termékek kegyetleségmentesek?

Mivel nincs hivatalos, vagy kormányzatilag meghatározott cruelty-free címke, a lelkiismeretes fogyasztók magukra vannak utalva vásárláskor, hogy olyan termékeket vegyenek, amelyeket nem tesztelnek állatokon és/vagy nem tartalmaznak állati eredetű összetevőket.

Ha valóban CF, vagy Vegán terméket szeretnél vásárolni, erősen ajánlott utánanézned pár dolognak, mielőtt megvennéd. Több szemponntól is függ, hogy mikor mondhatja magát erőszkmentesnek egy cég. Ha biztosra szeretnél menni egy terméknél, érdemes ellenőrizned, hogy az anyavállalata tesztel-e bármely termékén, illetve a beszállítókról is érdemes információkat szerezni.

Egy-egy világmárka azt hírdeti magáról, hogy „Cruelty free” (CF) vagy „Not tested on animals”, esetleg „Against of animal testing”, tehát, hogy az adott árut és annak összetevőit „nem tesztelték állatokon”, ezek számos esetben kizárólag az európai viszonyokra vonatkoznak. Sajnos Kínában nem csupán engedélyezettek a barbár módszerek a termékek tesztelésére, hanem mind a mai napig kötelezőek az állatokon végzett kísérletek a kozmetikai iparban, a külföldről behozott termékek esetén.

Mivel nincs meghatározott definíció arra, hogy mi is az a cruelty-free (magyarul meg még nincs is rá egy meghatározott szó), ezért ott a lehetőség minden cég számára, hogy egy saját CF sztenderdet határozzon meg, így lehetőségük lehet arra, hogy többféle módon hírdessék magukat és fogyasztóbarát vállalattá váljanak a vásárlók szemében. Sokszor ez ferdített információ, marketingfogás, ezzel pedig a fogyasztókat megtévesztik, ezzel pedig ellehetetlenítik azt, hogy megbízzunk a logókban és feliratokban.

Összegyűjtöttem, hogy milyen esetekben vallja magát egy cég cruelty-free-nek :

1. Sem a készítményt, sem annak összetevőit soha nem tesztelték állatokon ( a biztos cruelty-free)

2. Az összetevőket vagy a terméket nem vizsgálták az állatokon az elmúlt öt, tíz vagy húsz évben (de talán előtte tesztelték, és bármikor újrakezdhetik). Abban az esetben csalóka a CF kifejezés, ha az összetevők, amiket a vállalat alkalmaz, biztonságosnak vannak kiállítva, nem tesztelik, viszont ha a jövőben esetleg egy új összetevőt szeretnének felhasználni a termékek elkészítéséhez, azt tesztelni fogják majd.

3. Bár az összetevőket állatokon tesztelték, a végterméken nem – néha azt olvashatjuk a termékeken, hogy “Finished product not tested on animals”, ezt lehet, hogy jól esik olvasni és azt hinni, hogy akkor minden rendben van és etikusan döntünk a vásárlás során, ha ezekre az árukra aduk a voksunkat, viszont ez az állítás csak a kész termékre vonatkozik. A hozzávalókat tesztelték állatokon, ami még rosszabb, hogy ezek a cégek sokszor csak annyit írnak az árura, hogy “not tested on animals”, avagy egyáltalán nem tesztelnek állatokon, így a rossz marketingstatégia áldozatává válunk.

4. A gyártó maga nem végez állatkísérleteket, hanem inkább az egyik beszállító – A kozmetikai cégek egy vagy több szállítótól kapják meg összetevőiket (vagy nyersanyagukat). Bizonyos beszállítók tesztelhetnek állatokon. Igazából csak abban az esetben erőszakmentes egy vállalat, ha az biztosítja, hogy egyik beszállítója se tesztel állatokon.

5. Tesztelés a harmadik fél által – Az Európai Unió országain belül szerencsére nem tesztelhetnek már állatokon, mivel 2013 óra törvényellenes, viszont ott igen, ahol ez kötelező elvárás a kormány által. Kína a leggyorsabban növekvő kozmetikai piac a világon, ami vonzóvá teszi a nyugati vállalatok számára azt, hogy ott is értékesítsék termékeit. Ez sajnos azt jelenti, hogy a jelenleg Kínában értékesített nagy amerikai és európai kozmetikai márkáknak állatkísérleteket kell végezniük késztermékeiken. – itt sok nagy vállalat elbukik (pl. MAC, Clinique), amikor azt jelenti ki magáról, hogy nem tesztel állatokon, érdemes utánajárni, hogy az a vállalat, akit támogatni akarunk, kapcsolatban áll-e Kínával valamilyen formában.

6. Bizonyos termékeket tesztelnek állatokon, másokat nem – Az anyavállalat. A nagy vállalatok felismerték, hogy igény van a vegán/vegetáriánus és cruelty-free árucikkekre is, ezért olyan termékeket is árulnak, amelyek kielégítik a tudatos vásárlók igényeit. Ha esetleg olyan terméket találsz, ami nem tesztelt állatokon és a vegán jel is rajta virít, akkor is van egy hátulütője a döntésednek. Mi lehet az? Meg kell nézni a csomagoláson, hogy melyik cég az anyavállalata az árucikknek. Sokszor és nagyon könnyen beleeshetünk ebbe a csapdába, hogy az anyavállalat, aki sok-sok termékén tesztel, CF termékeket is piacra dob.

Példa: Unilever, akik az összetevőket is tesztelik a termékeken, illetve eladnak Kínában is, előálltak a Love Beauty and Planet samponnal, amit nagy büszkén hirdetnek, hogy cruelty-free és vegán. Fontos hangsúlyozni, hogy a nyereség egy része az anyavállalathoz kerül, ezze közvetett módon finanszírozzuk a további állatkísérleteket. Ennél a pontnál elég megosztó a vásárlók viselkedése, mivel többen azt vallják, hogy ha csak a CF és vegán termékeket vásárolják a nagy cégektől, akkor majd a jövőben át fognak állni az erőszakmentes termelési folyamatra, mivel nem lesz majd bevételük a nem CF termékekből. Másfelől sokan nem szeretnének egy forintot se költeni olyan árucikkre, amelynek az anyavállalata több ezer más termékén is tesztel. Mindenki maga dönti el, hogy milyen formában szeretné támogatni az erőszakmentességet a szépségiparban.

Láthatod, hogy sajnos milyen hosszúra sikeredett a lista. Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy akkor honnan tudod megtalálni annak a biztos módját, hogy ne vegyél olyan terméket, amit nem teszteltek állatokon. Egyre inkább szükségessé válik, hogy biztosíték nélkül ne vásárolj olyan termékeket, amelyek cruelty-free-nek állítják magukat, mivel könnyen csapdába eshetsz.

Szerencsére már könnyebben fel tudjuk ismerni vásárlásaink során, hogy mely termékekben bízhatunk meg. Ez a garancia a termékek címkézésében rejlik. Ha egy terméken megtalálod azokat a logókat, amiket összegyűjtöttem neked a logó útmutatómban, biztos lehetsz abban, hogy vásárlásaid során könnyebben rátalálsz majd azokra az árucikkekre, amit szívesen használsz és biztosított, hogy senkinek a haja szála – szőre 🙂 se görbült a termék előállítása során, mivel ezeknek a cégeknek/termékeknek és a velük kapcsolatban álló szervezeteknek folyamatos ellenőrzéseken kell átesniük, hogy valóban cruelty-free árucikkeket gyártanak és értékesítenek.

Hogy egy kicsit még jobban bonyolódjon a helyzet, fel szeretném hívni a figyelmedet arra is, hogy többször találkozhatsz olyan nyuszis logókkal, ami hasonlít a PETA, Leaping Bunny és CCF szimbólumaira, de mégsem az! Ez nem jelenti azt, hogy hazudnak azzal kapcsolatban, hogy kegyetlenség-mentesek,  de azért vigyázni kell ezekkel a különböző formában megjelenő nyulas logókkal. A legjobb, ha utánajársz, hogy valóban igaz-e az, hogy CF termékeket árulnak-e, akár írhatsz is a cégnek, így biztosra mész.

Ha nem látsz nyuszis logót, viszont azt hallottad, hogy a termék CF, akkor az azért lehet, mert a vállalatoknak külön díjat kell fizetniük annak érdekében, hogy termékeiken megjelenjenek a kegyetlenség-mentes szimbólum. A legkönnyebben úgy tudod kiküszöbölni ezt a problémát, hogy online adatbázisunkban cégnév vagy terméktípus alapján rákeresel, hogy melyek az igazán cruelty-free termékek.

Minden választásoddal befolyásolod a szépségipar döntéshozóit.

Ne feledd, sok kicsi sokra megy!

Cruelty-Free útvesztő – Te eltévesznél benne? Read More »

Cruelty-free Logó Útmutató

crulety-free logó útmutató

Cruelty-free Logó Útmutató

 

Ha te is a tudatos vásárlók táborát gyarapítod, akik szívükön viselik az állatok jogait és globálisan véget szeretnél vetni a laboratóriumi állatokon végzett tesztelésnek, a legjobb helyen jársz. Itt megtalálhatod az összes információt, amely segítségével  biztos forrásból tudsz cruelty-free és vegán termékeket vásárolni.

Sok szervezet különös figyelmet fordít arra, hogy segítsenek nekünk abban, hogy a cruelty-free termékeket minél egyszerűbben különböztessük meg az állatokon tesztelt árucikkektől. Szerencsére már minél több terméken meg lehet találni a CF és Vegán minősítő logókat és feliratokat, amivel biztosra mehetünk, hogy erőszakmentesen zajlott le a  termékfejlesztés minden szakasza egy adott terméken.

Minden állatvédő szervezet más logóval rendelkezik, ezeket a hasznos szimbólumokat szeretném bemutatni neked, melyek ismeretével könnyebben tájékozódhatsz vásárláskor.

Mely logókban bízhatunk?

Három csoportra osztom a minősítéseket:

  1. Állatvédő szervezetek
  2. Vegetáriánus és Vegán kozmetikát támogató szervezetek
  3. Organikus és Natúrkozmetikát támogató szervezetek

1. csoport - cruelty-free szervezetek

Leaping Bunny

A CCIC (Coalition for Consumer Information on Cosmetics) Leaping Bunny Program által kiadott minősítés az egyik leghitelesebb. Ha megtalálod az ugró nyuszit a terméken, nincs kétség afelől, hogy CF terméket tartasz a kezedben.

Azok a termékek, amelyek ezzel a logóval vannak ellátva, egy olyan szimbólummal büszkélkedhetnek, amely garantálja a fogyasztók számára, hogy a cégek és beszállítói egyáltalán nem tesztelnek állatokon a termékgyártás sokán. Ezeknek a termékeknek évente a legszigorúbb kegyetlenség-mentes felülvizsgálatokon kell átesniük.

Bármely cég engedélyeztetheti a logót egyszeri jóváhagyási díj fejében. Ezek után ígéretet kell tenniük arra, hogy egy rögzített határidő után nem végeznek vagy nem rendelnek állatkísérleteket és nem használnak olyan összetevőt vagy készítményt, amelyet teszteltek állatokon.

A Leaping Bunny program csak a  termék előállításánál alkalmazott folyamat állatkísérlet-mentességét igazolja, azt például nem, hogy vegán-e a termék. Szerencsére sok ugró nyuszi logóval rendelkező vállalat elkötelezett a natúr és vegán termékek gyártásában, így egyszerű vegán és egyben erőszakmentes termékekre lelni ezzel a szimbólummal.

PETA minősítés

A legnagyobb szervezet a "People for the Ethical Treatment of Animals" (PETA), amely  az állatok jogaiért kampányol.

Ez a közösség szerencsére nagyon ismert, valószínű, hogy te is hallottál róluk, vagy esetleg már te is tagja vagy a 6,5 millió fős táborának. Széles körben foglalkoznak az állatok jogaival.

Négy ágazatra fókuszálnak, ahol az állatok etikai értékeit védik: laboratóriumok, élelmiszeripar, ruházati kereskedelem és a szórakoztatóipar. Kiemelten foglalkoznak a rágcsálókkal és a felelős állattartás témájával is.

Sokat köszönhetünk ennek a szervezetnek, mivel munkájuk során nemcsak a társadalom vált humánusabbá az állatokhoz, hanem az állatok értékelése és etikai értékei is megváltoztak.

A PETA cruelty-free programja a “beauty without bunnies”, ahol több, mint 3800 cég termékei találhatóak.

Ennél a szervezetnél a biztosíték az, hogy a kegyetlenségmentes listájukon szereplő cégek aláírták a PETA megbízhatósági nyilatkozatát, vagy olyan nyilatkozatot nyújtottak be, amely igazolja, hogy sem az összetevők, sem összetevők beszállítói nem végeznek el, nem fizetnek meg vagy fizetnek az állatokra vonatkozó összetevők, készítmények vagy késztermékek teszteléséért.

Náluk is könnyen hozzá lehet jutnia bármely cégnek egyszeri díj befizetése után a CF logóhoz, illetve ha vegán is a termék, elérhető náluk a "Cruelty-Free és Vegan" logó változat is. Ezek a szimbólumok bármely színkombinációban feltűnhetnek a termékeken, így a CF cégek csodásan be tudják olvasztani a logót a termék arculatába.

Choose Cruelty-Free “Not Tested on Animals”

A “Not Tested on Animals” logót egy nonprofit ausztrál cég kitartó munkája által találhatod meg a CF termékeken. Céljuk az, hogy olyan erőforrásokat és információkat juttassanak a vásárlóknak, amelyek segítenek a döntésük meghozatalában (logók).

A nyúl embléma egyaránt a Select Cruelty Free Ltd védjegye és egy olyan művészi munka, amelyben szerződési jog fel van tartva.

A logó megszerzése náluk is nagyon egyszerű, egy többszintű díjrendszerük van, amely a vállalat bruttó éves árbevételén alapul. A CCF-akkreditáció az egész vállalatra vonatkozik, nem pedig az egyes termékekre és / vagy márkákra. A jóváhagyott cégeknek időközönként át kell esniük ellenőrzéseken, ha ezt megtagadják, automatikusan törlésre kerülnek a rendszerben.

Olyan vállalatok is igényelhetik a logót, amelyek  használnak állati eredrtű összetevőket is.

Ezekre a címkékre pályázhatnak a cégek:

V  Minden termék használható vegánoknak.

SV Néhány termék használható vegánoknak - ellenőrizni kell a címkét

VT Vegetáriánus és méhviasz, lanolin, méz, tej, tojás és / vagy kazeint tartalmazhat. Nem vegán termék.

BP Megfelel a nem állatkísérletekre vonatkozó szabálynak, de egyes termékek állati összetevőket vagy elpusztult rovarokat tartalmaznak.

CPOF tanúsított pálmaolaj mentes a Palm Oil Free Certification akkreditációs programtól

IHTK - állatkísérlet mentes kozmetikumok

Egy német egyesület is  összefogott az állatkísérlet-mentességért, az ő logójukkal istalálkozhatsz, ha olyan termékek között keresgélsz , amiket erőszakmentesen gyártottak le.

Ennél a szervezetnél is nyilatkozatot kell tennie a cégeknek, hogy az  IHTK által meghozott kritériumoknak megfelelnek és semmilyen formában nem használnak még olyan nyersanyagokat sem, amiket állatokon teszteltek, nem teszteltetik termékeiket semelyik országban sem.

2. csoport - Vegetáriánus és vegán kozmetikát támogató szervezetek

Fontos megjegyezni, hogy a szervezetek nem cégeknek adják a vegán minősítéseket, hanem bizonyos termékeknek, amelyek szigorú ellenőrzés alatt esnek át ezzel igazolva, hogy nem tartalmaz állati eredetű összetevőket a termék, illetve nem tesztelték állatokon.

Ha maga a cég, beszállító, vagy anyavállalata tesztelnek állatokon, illetve olyan termékeket is értékesít, amely állati eredetű összetevőket tartalmaz, attól még kérhet a vállalat vegán minősítést azokra a bizonyos  termékeire, amelyekre valóban nem tartalmaznak állati összetevőket.

Vegetarian Society

A Vegetarian Society által jóváhagyott vegetáriánus és vegán védjegyek könnyen felismerhető vizuális jelzők, amelyek biztosítják a fogyasztókat arról, hogy vegetáriánus/vegán terméket tart a kezében. Ez a szervezet nem csak az élelmiszertermékekre ad védjegyet : ételek, italok, alkoholos italok, kozmetikai és szépségápolási termékek, háztartási és tisztítószerek, egészségügyi termékek, kisbabák, éttermek, kocsmák és még sok más ágazatban lévő termékeken láthatod logójukat.

Ez a csoport is kétféle minősítést ad, szerencsére mindkét esetben állatkísérletmentes termékeket engedélyznek.

Vegetáriánus

- vágóhídról keletkező összetevőktől mentes

- csak szabadtartású tojást használnak

- a gyártás során nincs keresztfertőzés

- GMO-mentes

-  állatkísérlet mentes

Vegán

- állati eredetű összetevőktől mentes

- a gyártás során nincs keresztfertőzés

- GMO-mentes

- állatkísérlet mentes

The Vegan Society

A vegán közösség napraforgói az ételek, italok, szépségápolási termékek, piperecikkek és tisztítószereken találhatóak.

A Vegán Társaság 1944-ben alkotta meg a „vegán” szót, és logója egy jól megalapozott és tiszteletben tartott szimbólum, amely bizalmat ad a  vásárlóknak a termékek vásárlásakor.

Védjegyünk Európában, USA-ban, Kanadában, Ausztráliában és Indiában van bejegyezve és világszerte több, mint 30.000 termékre használják.

A termék gyártása és / vagy fejlesztése, és adott esetben annak összetevői nem tartalmazhatnak semmilyen állati terméket, mellékterméket vagy származékot, illetve a termék fejlesztése vagy gyártása során nem tesztelhetnek állatokon.

Certified vegan

A Certified Vegan logó a nonpfofit Vegan Awareness Foundation szervezet  által van bejegyezve, amely a veganizmusról és a vegánbarát vállalkozások támogatásával foglalkozik.

A Certified Vegan Logo jelenleg több mint 900 vállalat által gyártott termékek több ezer termékén van jelen. A vegán védjeggyel ellátott termékek nem tartalmaznak állati eredetű termékeket, vagy melléktermékeket és persze állatokon nem tesztelt termékekre adják a logójukat.

A hitelesített logó segítik a vegánokat és tudatos vásárlókat abban, hogy vásárlás közben idejük nagy részét ne a termékek összetevőinek olvasgatása tegye ki.

VEGANOK

A VEGANOK egy olasz etikai szervezet, amely több mint 1000 vállalat, szolgáltatás és tízezer termék tanúsításával büszkélkedhet a világ minden tájáról.

Minősitett termékeik 100%-ban vegánok, nem tartalmaznak semmilyen állati eredetű összetevőt, illetve ők is nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy csak olyan termékek viselhetik védjegyüket, amelyeket nem teszteltek állatokon.

Eve Vegan

Az EVE társaság egy tanúsító szerv a vegán termékek ellenőrzésére és címkézésére. Sok iparágra terjed ki a hatáskörük, minősíthetnek kozmetikai termékeket, ételeket, ruhákat, tisztitó eszközöket, különböző szolgáltatásokat (éttermek, catering, tetováló szalon, stb.).

Ez a vegán logó garantálja, hogy a készterméket és az összetevőket nem tesztelték állatokon és figyelnek arra, hogy ne exportáljanak a cégek olyan országba, ahol az állatokon való tesztelést igénylik.

3. csoport - Organikus és Natúrkozmetikát támogató szervezetek

A Natúr kozmetikumokat előállító cégek is kiemelkedő figyelmet fordítanak arra, hogy a termékek összetevői, illetve a késztermék ne legyenek állatokon tesztelve, nem beszélve arról, hogy a termékek hozzávalói és csomagolásai  természetkímélőek.

Figyelmet kell fordítani arra, hogy nem minden Bio és Natúr kozmetikai cég támogatja az állatkísérletmentes elveket.

Az alábbiakban megtalálhatod azokat a natúrkozmetikai szimbólumokat, amelyek biztos forrásból állatkísérlet-mentes termékeket támogatnak.

Natrue

A Natrue missziója, hogy világszerte támogassa és népszerűsítse a natúr és organikus kozmetikai termékeket.

A Natrue cég, a fogyasztók és a gyártók igényeit és vásárlási szokásait figyelembe véve döntött úgy 2008-ban, hogy saját nemzetközi kezdeményezést indítanak a NATRUE címkézéssel. 2015-re már 4300 termék büszkélkedhetett ezzel a logóval.

A NaTrue minősítés három fokozatot különböztet meg, a natúr-, a biokozmetikumok kategóriáját, valamint natúr termékekeket bio összetevővel. Kritériumaik között szerepel az állatkísérlet-mentesség is (mind a három fokozatban). A natrue végső célja az állatkísérletek globális megszűntetése, ezért érdemes támogatni ezt a kezdeményezést is.

BDIH - Bundesverband Deutscher Industrie-und Handelsunternehmen

A Mannheimben található német nonprofit egyesület sok termékfajtára rakhatja az emblémáját:

-Kozmetikumok és természetes kozmetikumok
-Étrend-kiegészítők
-Gyógyszeres készítmények
-Orvosi eszközök

Fő céljuk az, hogy segítsenek a fogyasztók számára úgy természetes kozmetikumokhoz hozzájutni, ami megfelel az elvárásaiknak és könnyen felismerhető. Már több, mint 2000 termék gyártási módszerét és összetételét vizsgálták meg.

ICEA

Az ICEA a legnagyobb olasz környezeti és etikai minősítő szervezet. Célja a biogazdálkodás elősegítése és a fenntartható fejlődés biztosítása.

A vegán és vegetáriánus termékekre való tanúsítványt a LAV Lega antivivisezione (Anti-vivisection Association) együttműködésével fejlesztették ki, amely néhány éve támogatja a 100% -os növényfogyasztást támogató tájékoztató kampányt. A kezdetektől fogva nagy hangsúlyt kapott az „organikus” és a „vegán” kombinációja.

A vegetáriánus termékek esetében például a tejen, tojáson és mézen alapuló összetevőknek organikusnak kell lenniük, vagy olyan gazdaságokból kell származnia, amelyek tiszteletben tartják az állatjólétet és GMO-k nélkül etetik őket.

Az ICEA és LAV szervezet ellenőrzi azokat a vállalatokat is, amelyek úgy döntöttek, hogy egy bizonyos időpont után állatokon nem tesztelnek, így a cruelty-free vonalat is képviselik.

Az ICEA ma már 200 vállalatot és mintegy 4000 terméket ellenőriz a  kozmetikai, ökológiai és organikus szektorokban.

COSMOS MINŐSÍTŐ RENDSZER (COSMetics Organic Standard)

A 2010-ben megalapított COSMOS szabványrendszer fő célja, hogy a fogyasztók bízzanak a naturális és organikus termékekben.

Úgy jött létre, hogy összefogott több, minősítéssel foglalkozó szervezet, mint például az fentebb említett  BDIH és ICEA olyan partnerekkel együtt, mint az EcoCert, Soil Association, CosmeBio és létrehozták a COSMOS márkát, amely az első - nemzetközileg elfogadott - natúr és organikus kozmetikumokat ellenőrző szervezet.

Kritériája magába foglalja azt is, hogy a kozmetikai termékeket és összetevőket a gyártó, vagy harmadik fél nem tesztelheti állatokon. A 2018-ban kiadott cosmos -standard viszont azt is tartalmazza, hogy ha törvénybe van foglalva az, hogy állatokon kell kísérletezni - Kína, akkor az kivételnek számít.

A COSMOS szervezetnek nincs logója, a fentebb említett minősítő szervek logója alá írják oda a COSMOS Natural, vagy COSMOS Organic kifejezéseket.

Most, hogy elolvastad a cruelty-free logó útmutatót, eldöntheted, hogy melyik terméket/szervezetet támogatod vásárlásaid során és remélem, hogy segíthettem abban, hogy egyszerűbben menjen a cruelty-free termékek beszerzése.

Cruelty-free Logó Útmutató Read More »

kísérletek a szépségiparban

Állatkísérletek a szépségiparban

Az állatokon való tesztelésről állítottam össze nektek egy átfogó cikket, amely segítségével betekintést nyerhettek arról, hogy mi folyik a színfalak mögött és hogyan tudnátok segíteni abban, hogy véglegesen be legyen tiltva ez a kísérleti metódus az egész világon, ezzel milliónyi állat életét megmentve.

Csak mi, fogyasztók tudjuk megállítani az állatokon való tesztelést azzal hogy etikusabban és tudatosabban vásároljuk meg szépségtermékeinket. A Cruelty Free International 2018-as kutatása alapján évente több mint 115 millió állaton végeznek kísérleteket globálisan, főleg nyulakon, egereken, patkányokon, tengerimalacokon, kutyákon, macskákon, lovakon, és majmokon, mindezt gyakran érzéstelenítés nélkül. Csak egy példa, hogy ha kutyáról van szó, akkor főként a beagle fajtával tesztelnek a szelíd természetük miatt.

Ha szerinted is fontos, hogy segítsünk ezeken az ártatlan állatokon, akik egész életüket ketrecben élik le és hihetetlen nagy kínokon mennek keresztül azért, hogy valaki majd a jövőben berúzsozza ajkait, akkor te is tehetsz azért, hogy CF (cruelty-free), vagy Vegán termékeket vásárolsz a drogériákban és online (link).

Szerencsére az Európai Unió száműzte az olyan kozmetikumok forgalmazását, amelyeket bárhol a világon állatkísérletek bevetésével fejlesztettek ki. Ennek az EU-s szabálynak az előszobája az Európai Unió 2004-ben elfogadott törvénye volt, amely a kozmetikumok gyártásának és értékesítésének fokozatos megszüntetéséről szólt, ekkor betiltották a kozmetikai késztermékeken elvégzett állatkísérleteket. Nagyobb mérföldkőnek számított a 2009-es Európai Uniós törvény is, amikor már nem csak a késztermékekre, hanem az összetevőkre is vonatkozott a határozat. Végül 2013 márciusában az EU  végrehajtotta az új értékesítési tilalmat, ami amúgy 1993-ban lépett hatályba és jó sok késéssel, de megszületett ez a forradalmian új tiltás, ami aztán nagy hatással lett arra, hogy a szépségipar etikusabb eszközökhöz nyúljon termékei tesztelésére. Ez a törvény arról szól, hogy az EU minden területén tiltott azon kozmetikai termékek és összetevők értékesítése, illetve gyártása, amelyeket állatokon tesztelnek. De ez egy olyan történet, aminek sajnos nincs vége, a világ 80%-ka még mindig alkalmazza ezeket a barbár módszereket, mielőtt értékesíti új termékét.

A 2013-as csodás törvényhatározatot hosszadalmas kampányolással, petíciók aláírásával, flash-mobokkal, sok szervezet támogatásával sikerült véglegesíteni. Ez egy hihetetlenül nagy lépés, mivel ez Európai Unió nagyon befolyásos a globális kozmetikai iparra. Az EU-s határozat számos országra hatott, köztük Norvégia, Svájc, India, Guatemala, Törökország és Izrael olyan törvényeket fogadott el, amelyek tükrözik az Európai Uniós tiltást. Ez az egyik példája annak, hogy ha összefogunk, sikereket érhetünk el és akár globális kimenetele is lehet egy jól megszervezett cselekvés sorozatnak. Magyarországon szerencsés helyzetben vagyunk, viszont akkor is ott áll a polcokon sok-sok olyan márka, amely tesztel az állatokon.

Hogy is van ez?

Azokat a termékeket, amiket a törvény végrehajtása előtt teszteltek állatokon, még lehet értékesíteni, csak az új kész termékek és összetevőkre vonatkozik a törvény. Sajnos vannak olyan cégek, amelyek Kínába értékesítenek, gyártanak vagy tesztelik összetevőiket. A tudatos vásárlásnál például arra is oda kell figyelni, hogy a cég vagy anyavállalat kapcsolatban van-e olyan országokkal, amelyek kötelezik az állatkísérleteket. Kínában sajnos törvénybe van foglalva, hogy állatokon kell tesztelni még az olyan összetevőket is, amelyekről már hitelesítve van hogy biztonságos. Ebben az iparágban sok márka profi módon alkalmaz reklámokat és ad információt weboldalukon és social media profilukon arról, hogy nekik semmi közük az állatokon való teszteléshez, ők ellene vannak és más módon tesztelik termékeiket. Ezt csak azért írják, hogy marketing szempontból pozitív visszacsatolást kapjanak, és valamilyen szinten igazat is írnak, mivel követik az EU-s törvényt. Viszont ha Kínába is beszállítanak, akkor már ugyan az a cég tesztel az állatokon, mert a törvény azt diktálja. Lehet arról vitázni hogy csak olyan cégeket támogassunk, akik egyáltalán nem tesztelnek állatokon, vagy úgy okosabb vásárolni termékeket, ahol az anyavállalat tesztel, de a cruelty-free termékekből nyeri bevétele nagyobb részét, szóval a jövőben átállítja minden termékét valamelyik alternatív módszerre. Itt jön a képbe a tudatos vásárlás, amibe nagyon könnyen bele lehet jönni és gyerekjáték lesz a jövőben csak cruelty-free termékeket vásárolnod.

A meglepő valóság az, hogy az állatokon tesztelt termékek és kozmetikai összetevők esetében az eredmények nem hoznak pontos eredményt. Ez azért van, mert az emberek és az állatok genetikailag különbözőek. A számok se hazudnak, a Cruelty Free International kutatásai szerint a termékek 90%-a megbukik az embereken végzett tesztek során annak ellenére hogy előtte állatokon tesztelték. Annyira megbízhatatlanok azok a termékek, amelyeket először állatokon próbálnak ki, hogy több esetben is szinte végzetes kimenetelűvé vált, amikor emberi bőrre került a termék.

Szinte felfoghatatlan, hogy 2019-ben még állatokon kell szépészeti termékeket tesztelni, miközben olyan technikai háttérrel rendelkezünk, amely válogathat a különböző alternatív módszerek között. Minden márkának van választása, hogy milyen módon teszteli termékeit. Tény és való, hogy van alternatív módja a tesztelésnek és minden világmárka tudatában van ezzel. De akkor miért nem állnak egyszerűen át bármely humánus módszerre? Egyértelműen anyagi vonzata van, mivel fel kéne számolni azokat a laboratóriumokat és tenyésztőfarmokat amelyeket az állatokon való tesztelésre használtak, új laboratóriumokat kéne létrehozni és megfizetni a mikrobiológiai, vagy más tesztelési lehetőségeket, illetve nem tudnának termékeket szállítani például Kínába, ahol kötelező az állatokon való tesztelés.

Rajtad is múlik, hogy ezek a vállalatok felismerjék, hogy nekik is jobban megéri váltani az alternatív módszerekre, amik alkalmazásával  amúgy még biztonságosabb eredményeket érhetnek el és hosszú távon olcsóbb lenne a ráköltött pénzük. Nem érdemlik meg, hogy kutyákat, macskákat, nyulakat, stb. megcsonkítva növeljék bevételüket a mi kiadásain által. Szerencsére sok márka a kezdetek óta kizárja a terméke elkészítésének ciklusából az állatokon való tesztelést.

Sokszor felvetődik a kérdés, hogy hogyan lehetne bármely termék veszélytelen az emberek számára, ha használat előtt nem tesztelik őket az állatokon. Az emberi és az állati sejtek sokban hasonlítanak egymáshoz, de eltérően reagálnak a különböző vegyszerekre. Mivel mi más fajba tartozunk, ezért az alternatív módszerek, amit emberi sejteken végeznek 90%-ban akkuratív eredménnyel szolgálnak. Ilyen egyszerű erre a kérdésre válaszolni, ha valaki jajveszékel, hogy előtte nem tesztelték a terméket állatokon. Minden terméket kell tesztelni, különben nem találnánk meg őket a boltok polcain, itt az a kérdés hogy milyen módon van ez végrehajtva.

Íme az alternatív tesztelési módszerek:

In Vitro módszer

Sejteken,  szövetmintákon, szerveken és mesterséges szöveteken alkalmazott kísérletek az élő szervezeten kívül. Nagy előnye ezeknek a kísérleteknek, hogy sokkal kiszámíthatóbb eredményeket adnak, környezetkímélőbbek és gyorsabban jutnak eredményhez a szakemberek vizsgálatok során. Ezek a technikák praktikusabbak, nincs szükség állatenyésztésre, nincs állatkínzás, illetve idő-és költséghatékonyabbak. Egy nagyon izgalmas és innovatív módszer például az “organs-on-chips”, avagy (szervek a chip-en). Ez egy szuper kísérlet, ahol senkinek még a haja szála se görbül. Más stratégiák is vannak az in vitro módszerek között, például a 3-dimenziós, humán sejtből származó bőrmodelleken való tesztelés, ami sok ártatlan egér és tengerimalac megmentője lett. Ezek a módszerek persze a gyógyszeriparban is alkalmazhatóak, például ezeken kívül emberi vérsejtekkel is végeznek kísérleteket, amiket nyulakon próbálnának ki. Ha szeretnétek több információt szerezni ezekről a módszerekről az https://invitrointl.com/ oldalán mindent megtaláltok, illetve itt egy érdekes videó az organs-on-chips-ről:

In Silico módszer

Érdekes, hogy a mai technikai adottságokkal a kezünkben hogyan engedélyezhetik a világ nagy részében még az állatkísérleteket. Az in silico módszer egy számítógép modellezési technika, ez egy szimulációs tesztelési folyamat, amely gyors és pontos eredményt ad a kutatóknak. Ezek a modellek  pontosan meg tudják jósolni, hogy a vegyszerekre és gyógyszerekre hogyan reagálna a szervezetünk. Egy másik technika a QSAR számítógépes modell, amely kifinomult becsléseket tesz egy anyag veszélyességének valószínűségére.

Önkéntesek

Azok a cégek, akik az állatokon való tesztelés mellett állnak (szerencsére már egyre többen), önkénteseken való teszteléssel biztosítják termékeik megbízhatóságát. Ilyen cég például a Lush, akik embereken tesztelik azokat a  termékeiket, amelyek nem tartalmaznak új alapanyagokat.

Egy másik metódus a “microdosing”. Ahogy az elnevezés is utal rá, az önkéntesek csekély mennyiségű gyógyszert kapnak és a kutatók felmérik, hogy a kis dózis hogyan hat az önkéntesek szervezetére.

Lush test video: https://www.youtube.com/watch?v=sKsYn3IoJAA

Nem szeretnék nagyon belemenni abba, hogy mik történnek azokban a laboratóriumokban és tenyészfarmokon, ahol állatokon tesztelnek, mert emertelen, (vagyis állattalan) körülmények között tartják a kis jószágokat. Olyan eszközöket akalmaznak, mint például a nyulak leborotválása és vegyi anyagok bedörzsölése a bőrükbe, szemükbe való csepegtetés,  halálos dózis tesztek, amikor az állatokat arra készszerítik hogy egy nagyobb adagot nyeljenek le. A vizsgálatok végén az állatokat megölik, általában fulladásos, nyaktöréses vagy lefejezéses módszerekkel, persze mindez érzéstelenítés nélkül zajlik.

Az állatkísérletek kegyetlenek, megbízhatatlanok és veszélyesek!

Hogyan tudsz segíteni?

Petíciók aláírása:

https://www.crueltyfreeinternational.org/Sign-petition-Take-action-Email-only-test

https://www.crueltyfreeinternational.org/what-we-do/our-campaigns/ending-secrecy/ending-secrecy-petition

http://www.hsi.org/issues/becrueltyfree/be_cruelty_free.html

Adományozás:

https://www.leapingbunny.org/

http://www.crueltyfreeinternational.org

http://www.hsi.org

Töltsd le listánkat, amelyen megtalálhatod az összes CF és vegán terméket:

Oszd meg a cikket barátaidal, ismerőseiddel, hiszen etikus fogyasztóként globális mértékben is pontot tehetünk ennek a kínzó és erőszakos iparágnak a végére.

Állatkísérletek a szépségiparban Read More »